24 évvel ezelőtt, mikor utoljára, de nem először köteleződtem el futás mellett, nem voltam egyszerű élethelyzetben. Egy 14 és egy 2 hónapos gyerek anyjaként muszáj volt találnom valami időt, amikor csak magam vagyok, mert nem voltam biztos benne, hogy azt a kalandot, amibe a két kiskorú mellett keveredtem, épp ésszel túlélhetem. Konkrétan olyan kimerült voltam a kialvatlanságtól, hogy egyik éjszaka, mikor egyik kezemben a két hónapossal a fejemet a nagyobbik ágya melletti falnak támasztottam- mert egyszerre próbáltam mindkettőt vissza altatni-, állva elaludtam. Amellett, hogy megijedtem, percekig nem tudtam hol vagyok és mi történik velem.
Ezek után kértem a férjemtől, hogy legalább napi fél órában egyedül lehessek és azt csináljak, amit akarok, de főleg ne nekem kelljen gondoskodnom arról, hogy ők mit szeretnének. Elfogadtam, hogy a napi fél óra a maximum ami beleférhet, így a futás lett a kompromisszum. A Rómain laktunk, a Duna-part közel volt és nem kellett hozzá nagy készülődés. A játszótéri anyukák, azt hitték meghibbantam, hogy hulla fáradtan futni indulok a nehezen megszerzett szabadidőmben.
Fogalmam sem volt, hogy ebből mi lesz, de nagyon hamar ragaszkodni kezdtem ehhez a fél órához. Semmiféle futós célom, tervem nem volt és nem is lehetett abban a helyzetben. Mégis, miután az első 60 napban nem volt nap, ami kimaradt volna, az 1-1,5 km-es táv a triplájára nőtt és újra erőt éreztem magamban. Nem emlékeszem, hogy ezt megelőzően bármit mindennap tettem volna magamért, több mint két hónapig. Március végén kezdtem futni és október elején futottam az első fél maratont. De a távnak, csak és kizárólag annyi a jelnetősége, amit ez az időszak örökre belevésett az emlékezetembe: ha valamit minden nap megcsinálsz, annak nagyon gyorsan van eredménye, mert a belefektetett rendszeres energia összeadódik és nem kell mindig a nulláról kezdeni.
Többen megtapasztaljuk ezt az életünk valamelyik szakaszában, és rendszerint kellemes emlékként nyugtázzuk, hogy ilyen is volt. Hogy erre is képesek vagyunk, voltunk.
Holott ez ma is egy ugyanolyan döntés eredménye lehet az élet egy másik területén, mint a múltban. Vajon miért felejtkezünk el arról, amit valójában tudunk, vagy ha emlékszünk rá, miért nem csináljuk?