Európában és az Egyesült Államokban az 1920-és és 1930-as években gyorsan terjedt és vált népszerűvé a jógikus légzés és az autogén tréning.
Az első világháború után a modern értelemben vett PTSD (poszttraumás stressz zavar) fogalma még nem létezett. Az úgynevezett „shell shock” (lövészárok sokk) volt a leggyakoribb diagnózis a háborús trauma kapcsán, melyet különböző terápiás módszerekkel próbáltak kezelni, mert felismerték, hogy a hagyományos orvosi kezelések nem mindig hatékonyak a lelki sebek gyógyításában. Ekkor kezdtek elterjedni a különböző pszichológiai és fiziológiai terápiák, amelyek középpontjában a test és elme közötti kapcsolat állt. A pszichiáterek, mint például William McDougall, a pszichoszomatikus problémák kezelésében légzőgyakorlatokat is alkalmaztak.
A pszichoanalitikus Wilhelm Reich a két világháború között fejlesztette ki vegetoterápiás módszerét, melynek során a légzés és a test feszültségei közötti kapcsolatot vizsgálta. Ez a módszer már alkalmazott légzéselemeket a traumafeldolgozásban. Könyve 1927-ben jelent meg „Die Funktion des Orgasmus” címmel.
Johannes Schultz szintén az 1930-as években dolgozta ki az autogén tréninget, amelyben relaxációs és légzésfókuszú technikákat alkalmazott. Módszere a katonai rehabilitációban terjed el.
A második világháborús katonák személyes naplóiban is találhatunk utalást arra, hogy a mély légzést alkalmazták a harci helyzetek előtti vagy utáni stressz enyhítésére, ahogy erről Charles W. Hurd és mások is beszámoltak. A post-mortem rehabilitációs programok szintén alkalmazták ezeket a technikákat, hogy segítsenek a háborúból hazatért katonáknak visszatérni a civil életbe.
A vietnámi háború kapcsán Geoffrey C. Ward & Ken Burns a The Vietnam War: An Intimate History című könyve számol be arról, hogyan próbálták a katonák kezelni a szorongást és a pszichológiai nyomást. Részletesen foglalkozik a veteránok PTSD-jének kezelésével és a légzés szerepével.
Nando Parrado, az 1972-es uruguayi légibaleset túlélője. Miracle in the Andes című könyvében a túlélők beszámolnak a mély légzés alkalmazásáról, hogy kontrollálják a pánikot és fenntartsák a mentális éberséget a rendkívül stresszes körülmények között.
A napjainkban legtöbbet alkalmazott és a legszélesebb körben ismert dobozlégzést pedig az amerikai haditengerészet SEAL egységei tették népszerűvé.
Mivel ezek a légzéstechnikai gyakorlatok nemcsak a mentális stabilitás, hanem a fizikai teljesítmény javítására is szolgálnak, ezért a katonai és rendvédelmi szervek mellett sportolók és mentálhigiénés szakemberek is alkalmazzák ezeket szerte a világban.