Biztosan volt már veled is, hogy idegességedben vagy a fizikai terhelés súlya alatt kapkodtad a levegőt! Vagy láttál már kisgyereket toporzékolva hisztizni, miközben annyira hüppögött, hogy azt hitted megfullad.
Ahogy emlékezhetsz arra is , hogy mikor kimész egy erdőbe, hirtelen nemcsak a mozgásod, de a légzésed is lassabbra vált.
Ahogy a morajló tenger hullámzásának figyelése is hatalmas erővel csillapítja a lelki viharokat.
A légzés az egyetlen olyan élettani működésünk, amelyet egyszerre szabályoz az autonóm idegrendszer és a tudatos akaratunk is.
Vagyis amíg élünk lélegzünk, akkor is amikor nem figyelünk rá, például alvás közben.
Ez azért különleges, mert a legtöbb automatikus életfunkciónkra nem tudunk hatást gyakorolni. Nem tudjuk „akarattal” lelassítani a szívverésünket vagy csökkenteni a vérnyomásunkat.
De ha tudatosan megváltoztatjuk a légzésünket, ezekre mégis hatással lehetünk.
Amikor lassan, mélyen, tudatosan lélegzünk, az idegrendszerünk egyensúlya is változik. A testünk megérti, hogy biztonságban vagyunk, és aktiválja a paraszimpatikus idegrendszert – ez a „pihenj és eméssz” üzemmód. Ilyenkor lelassul a szívverés, csökken a vérnyomás, enyhül a stressz és a szorongás, javul az emésztés és fokozódik az immunrendszer működése.
Ezzel szemben, ha felszínesen, kapkodva lélegzünk stressz vagy félelem hatására, az szimpatikus idegrendszeri választ vált ki, ami a „üss vagy fuss” állapot. Ez megemeli a vérnyomást, gyorsítja a szívverést és fenntartja a stresszt.
Mert a légzés a kapu a test és az elme között.
Tudatos irányításával olyan automatikus működéseinkre is hatni tudunk, amelyeket különben nem tudnánk közvetlenül befolyásolni.