Az elmúlt években bőségesen volt alkalmam megfigyelni, különösen 4-14 éves gyerekek körében, hogy milyen az, amikor sikerül ellazulnia a testnek és már nem a szimpatikus idegrendszer foglya valaki.
Mióta a légzéstréningeket tartok, arra igyekszem mindenkit rávenni, hogy amíg gyakorolunk, tényleg próbáljon meg minden mást elfelejteni, kizárólag a saját légzésére és arra figyeljen, hogy hagyja minél jobban ellazulni a testét. Amilyen egyszerűnek hangzik, legalább annyira nehéz sokaknak még csak a relaxáció közelébe kerülni is.
De vajon miért tartanak bennünket fogva saját görcseink és egyáltalán hogy függ össze a testi görcs a mentális relaxációval?
A tapasztalataim ugyanis a gyerekek és a felnőttek esetében is arról győztek meg, hogy ez a belépő a jó légzéshez.
Az idegrendszer biológiája egyszerű: minden gondolat idegi aktivitás és minden idegi aktivitás jeleket küld az izmokhoz. Ha a gondolat veszélyt érzékel, a test automatikusan összehúzódik és tkp. állandó mikrofeszülés alatt van.
Lehet ez állkapocs szorítás, a medencefenék aktivitása, a vállöv önkéntelen felhúzása, a rekeszizom vagy a hasfal tartása, a nyelv leszorítása vagy hátrahúzása vagy akár a szem körüli izmok tónusfokozódása. Mindezeknek nem fizikai oka van és a legtöbbeknek még csak fel sem tűnik.
Ha akár csak egyetlen gondolatod is a „Nem vagyok elég jó… gyorsabban kellene… mi lesz, ha nem sikerül…nem tudom megcsinálni”-témájában kavarog, a tested szimpatikus aktivitásba vált.
Ez pedig izomtónusnövekedést, belső szorongást, légzésvisszatartást okoz.
Amikor a gondolat “beragad”, vagyis ugyan akörül a téma körül kering ,a neuromuszkuláris mintázat folyamatosan aktiválódik. Ilyenkor a tested úgy viselkedik, mintha menekülnie vagy támadnia kellene. Vagyis a gondolkodás folyamatos izomtónust generál, nem engedi az izmokat elernyedni.
Ezért annyira fontos, hogy hosszan és lassan fújd ki a levegőt, lassítsd a légzésed, hogy lazítsd a tested, szabadítsd ki végre a görcsösbe ragadt állapotából.A megfeszült izom sokkal kevésbé képes visszajelzést küldeni, gyengébb a test tudatosság, kevésbé optimális a működés.
Amikor viszont megszűnik benned a védekezés, -mert a váll felhúzása, a torokzár, a medencefenék-feszülés, rekeszizom görcs mind a védekezés részei- szóval mikor ezek elengednek, mélyül a légzés.
Mivel azonban már megszűnt a testi görcs, nem szorítod a hasfalat, hagyod tágulni a hasat és a tüdőt, jóval több levegőt leszel képes beszívni és a kifújás is sokkal erőteljesebb, hosszabb és mélyebb lesz.Nem préseled, hanem hagyod valóban kiáramlani a levegőt.
Ebben az ellazult állapotban a légzés már magától lassul, és ez a relaxált állapot az idegrendszer optimális működési zónája. Tisztább a figyelem, stabilabb a fókusz és hosszabb ideig tartható fenn a teljesítmény.
Csak ebben az állapotban tudod megtapasztalni, hogy nem ott vannak a tested határai, ahol először gondoltad és hogy sokkal több mindenre vagy képes, ha nem a feszüléseid határain belülre korlátozod magad. De bármennyire érthető ez és egyszerűnek tűnik, mégsem megy egyből, mert vélhetően sok évtizede egy másik állapotba vagy beleragadva.
